A kiállunk a gyermekedért civil aktivista csoport egy olyan nonprofit közhasznú szervezet, amely valós információkkal látja el a közvéleményt a gyermekvédelmi hivatali visszaélésekről.
Információkat nyújtunk a bíróságok igazságszolgáltatási tevékenysége kapcsán is.
A nyilvánosság biztosítása nem öncélú, hanem a peres felek, de elsősorban a gyermekek, mint az „eljárás tárgyának” érdekeit szolgálja. A hivatali eljárások – mint közfeladati tevékenység – és az ítélkezés nyilvánosságához való jog címzettje ugyanis – mind jogtörténeti, mind dogmatikai szempontból – a peres fél, és a gyermekek, akinek jogi érdeke fűződik ahhoz, hogy jogvitájában az eljáró szerv a nyilvánosság kontrollja mellett tisztességes eljárásban járjon el. A nyilvánosság révén – az ellenőrizhetőség mellett – biztosítható a pártatlanság és nem utolsósorban alkalmas arra is, hogy a társadalomnak a hivatali eljárásokról, a közfeladatok végzéséről és az igazságszolgáltatásról – a bíróságokról – kialakult képét, véleményét, végső soron pedig az abba vetett bizalmát befolyásolja.
Senki – főleg egy hivatalos személy – nem szereti, ha kioktatják arról, hogy mit tehet, és mit nem. Ezért egyszerűen csak a rendelkezésükre – és a társadalom rendelkezésére – bocsátjuk a tényeket, hogy ezzel képessé tegyük őket arra, hogy úgy döntsenek, ahogy azt a társadalom elvárja tőlük, a tények, a józan ész és az ezen alapuló és egyben ezeket védő és alátámasztó jogrendszer alapján.
A kiállunk a gyermekedért kampányai ezenkívül még olyan tevékenységeket is tartalmaznak, amelyekhez a jogos érdekeikben sérült felek, vagy bárki, aki egyetért a tevékenységünkkel, csatlakozhatnak, és amelyek az igazságos igazságszolgáltatást népszerűsítik. Ezek a tevékenységek egyszerűek, hatékonyak, és mindenki részt vehet bennük. Lehetőség van Fcabook csoportunkhoz csatlakozni, szülői közösségeket létrehozni, gyermeknevelési tapasztalatokat megosztani, vagy tanácsot kérni. Gyakorlatilag minden, a gyermekek jólétével kapcsolatos kérdésben szeretnénk felületet biztosítani, jogaik védelme mellett.
Víziónk egy országos méretű önkéntesi hálózat, mely a nyilvánosság erejével különböző módokon látja el a feladatát. Demonstrációk szervezésével, táblák kitűzésével, közérdekű adatok igénylésével vagy pusztán „csak” egymás segítésével – problémáik meghallgatásával, barátságok létrehozásával. Ezek a tevékenységek már többször lehetővé tették, hogy a társadalom megismerje a családjogban eljáró szervek és igazságügyi szakértők romboló hatásait, és több esetben valós, érdemi változást hoztak a eljárások dinamikájában, nem egyszer egyesítve a szétválasztott gyermekeket szüleikkel.
Az Egyesület megadja önnek azokat az információkat és segítséget, amelyekre szüksége van ahhoz, hogy ön is kiálljon a gyermekéért, jogos úton követelhesse az igazságos eljáráshoz kapcsolódó, az Alaptörvényben rögzített jogait, vagy elindítson egy felvilágosító és megelőző vagy mások számára is hasznos tevékenységet a területén.