Közvetlenül a Nőnapi lapszám után adták közre a Nők Lapjában Bus István cikkét, „Apa, elviszel?” címmel. A cikk az apaságról szól: egyre több férfi tör ki a hagyományos családfenntartói szerepből és vállal otthon többet. Jóval többet.
Nekem nagyon tetszett a cikk. Őszintén leírja, hogy az az apa, aki pl. Gyesen otthon marad a gyerekével nem feltétlenül találkozík negatív előítéletekkel, sőt inkább segítőkész a társadalom vele. Tény, én vidéken élek, és itt, a „végeken” is, egy babakocsis apuka egyrészt megszokott látvány, másrészt támogatott. Félreállnak az útjából, és senki nem „köp utána”. Az igazság az, hogy egyik ismerősöm viszont pont Budapesten tapasztalta azt, hogy az ikreivel sétált (babakocsival) és egy nő ettől függetlenül tőle várta el, hogy félreálljon a szűk járdán. A lovagiassági és udvariassági normáinkat is át kell kicsit gondolni a férfiak új szerepét illetően.
A férfiak agya megváltozik, amikor apákká lesznek, részletezi a cikk. Minél többet kommunikálnak a gyerekeikkel, annál inkább. Empatikusabbak lesznek, figyelmesebbek, és a vizuális feldolgozásuk is javul. Egy személyes példa. Értelmi fogyatékosokkal dolgoztam, amikor a kollégáim (mind aktív szülő) hiányolták, hogy mikor épp szünetünk van, a fülem nem érzékeny a háttérből érkező, lakóinkkal kapcsolatos zajokra. Ők miközben beszéltek velem, is tudták, hogy a lakók nyugalomban vannak -e, vagy éppen történik valami köztük, amire oda kell figyelni. Aztán megszületett az első fiam, Máté, és ez bennem is átkattant. Onnantól fogva, én is érzékennyé váltam a „háttérinformációkra”.
Egyre gyakoribb, hogy az anyáknak vannak „szabadnapjaik”. Ismerősi körömből is tudok erre példát, de a cikk is hoz. Az anya edz, barátnős estét tart, apa pedig otthon van a gyerekkel. Én pl. nálunk ilyenre nem emlékszem, bár nem korlátoztam az exemet semmiben, mégsem rémlik, hogy olyan sokat eljárt volna otthonról. Olyan viszont volt, hogy két hétre hármasban maradtunk a fiúkkal (addigra már Bálint is köztünk volt), mert a volt feleségem külföldi munkája miatt ez szükséges volt. Eléggé anyátlan voltam az első napon, de később már megszoktam, és tényleg jó időnek bizonyult ez velük. Ma sem csinálnám másként.
Idézek a cikkből: „Péter szerint nem is a munkamegosztás a legfontosabb, hanem, hogy a gyerekek mindkettőjükhöz hozzáférhessenek érzelmileg.” Maximálisan egyetértek ezzel. Nem gondolom, hogy a feministák szerint agyonhangsúlyozott: mosogasson és takarítson apuka is a leglényegesebb egy családban. Fontos a munkamegosztás, fontos, hogy senki nen érezze kizsákmányolva magát, de tudok olyanról, mikor anyuka nyugodtan tévézett otthon munka után (rendszeresen), míg apuka ellátta a gyerekeket, szintén munka után (szintén rendszeresen). A munkamegosztás férfioldalról is lehet probléma forrása, ez nem nemi kérdés, inkább hozzáállásbeli.
Medgyesi Péter – az egyik interjúalany – arról is beszél, hogy ha játszani hívják, inkább félreteszi a munkát, és megy, mert tudja, hogy évek múlva már nem fogják hívni. Nagyon ismerős helyzet. Én is úgy voltam vele, hogy amíg kicsik a gyerekeim, addig kell megalapoznom velük azt a kapcsolatot, amire támaszkodva, majd kamaszként is megbíznak bennem. És működött. Mai napig bizalmasabbak velem, mint az anyjukkal. Nem hordom le őket, inkább meghallgatom és megbeszélem a dolgokat, de főleg meghallgatom. Így nem nehéz megőrizni a bizalmat. Medgyesi Péter a szívemből beszélt.
Nagyon érdekes számomra, hogy a következő interjúalany pont olyan idős gyerekekkel rendelkezik, mint én. 15 éves és érettségi előtt álló. Inkább partnerként kezeli őket, nem haverként, és igyekszik velük külön-külön kettesben lenni, mikor engedik. Én inkább hajlamos vagyok haverként kezelni, főleg a kisebbet, igazából rengeteg mókás pillanatunk van ebből, és hagyományos „atyai” tekintélyem kevesebb is van. Mégis érzik, hogy én vagyok a bölcsebb, és ennek megfelelően kezelnek, még a nagyobb is, aki már jogilag felnőtt Férfi.
A cikk végül egy nagyapai példát is hoz röviden. Én ennek nagyon örülök, mert nem csak az apaság, de a nagyapaság is fontos. Nagyon szerettem a nagypapámat aki viszont igazi, hagyományos, tekintélyes férfi volt. – Isteni babsalátát készített. – Mégis kedves, barátságos emberként élt.
Erről jut az eszembe:
Vajon lesz cikk az erős, kemény, döntéshozó, vezető férfiságról is egyszer? Mármint pozitív, működő módon bemutatva, nem pedig elítélő, sztereotíp módon. Olyant már láttam a Nők Lapjától. Várom a fejlődést ebben is. Katonák, rendőrök, sportolók, edzők, tanárok közt néznék körül elsősorban.
Bus István cikke nekem nagyon tetszett, arról az apaságról írt, amit én is igyekeztem mindig megvalósítani, és olyan sokra tartok. Örülök, hogy ez is egyre jobban helyet kap a médiában és az életünkben.